A 22. zsoltár húsvéti jellegét régen meglátták és pedig nemcsak kezdő verséből – „Én istenem, én istenem, miért hagytál el engem?”, melyet Máté 27,46, Márk 15,34 idéz –, hanem abból is, hogy a zsoltár más motívumai is megtalálhatók az evangéliumok fejezeteiben, amelyek az Úr szenvedéseit írják le (Máté 27,35,43; Márk 15,24,29; Máté 27,39; Lukács 23,34; János 19,24,28,37; 20,25,27).
Ismeretes, hogy az Újtestamentumban található ótestamentumi idézeteknél mindig a folytatásukat, környezetüket is hozzájuk kell érteni. A 22. zsoltár 23 panaszos verse után a 9 Istent dicsőítő vers következik. Mintha a 23. vers után a könyörgés meghallgatásra talált volna, és így a zsoltár szerkezete analóg a történéssel, ahogyan a Kereszthalál sötétsége után a Feltámadás világossága következik. Ezért a fordítók ilyen címet adtak a zsoltárnak: Jövendölés a Messiás szenvedéséről és dicsőségéről (Károli); Leiden und Herrlickheit des Gerechten (Luther).
Messze vagyok attól, hogy a 22. zsoltár minden részletét megértsem. Egy pontja azonban világosodni látszik és ezt a motívumot választom az ezévi húsvéti kontempláció témájául.
A 21. vers így szól: „Mentsd meg lelkemet-életemet és … a kutyák kezétől”, A pontok helyén Károlinál „az én egyetlenemet” áll; Luthernél „meine einsame”, a Jeruzsálemi Bibliában „mein Leben”, a zürichi Bibliában „mein Kleinod”, King James verziójában „my darling” (!), a Septuagintában „tén monogené mon” olvasható. A héber szövegben „jöchidati” áll.
A „monogenés” egyszülöttet, egyetlen gyermeket jelent (Luk. 7,12; 8,42;9,38 Zsid. 11,17) illetve (János 1,14,18; 3,16,18) az egy szülőtől születettet. A zsoltár 21. versében az utóbbi értelemben érthető csak. A héber szó ezt jelenti: „az én EGYEM (egyetlenem)”, ami vagy aki az emberben egy, egyedüli, aki rálát nemcsak a lélekre, hanem önmagára is; ez nem a hétköznapi tudat vagy figyelem tapasztalása, az önmagamra csak önmagam láthat rá, egyetlensége nem egy kívüle fekvő tudat tárgya, hanem az igazi magasabb Én öntapasztalása alanyiságában. JAHAD, a héber szótő, jelentése: az egység megnyilvánulása, az egyesülés aktusa; de állapotként az egyedülállás, az egyetlenség kifejezése.
Az EGY szóban két jelentés, két értelem egyesül: az EGYSÉGÉ, az egész világ egy-belátva; és EGY, mint éppen ettől az EGÉSZ-től különálló, „magányosság” – utóbbi érezhetően a „magam” jelentésével rokonságban.
Maga a szó (EGY) a különállásra nevel, ha a nyelvben adott; csak a különállásból lehet az EGYSÉGET és az EGYedülállót megérteni.
Az Újtestamentumban az EGYről centrálisan J 17,20-23 szól, míg periférikusan említi a szöveg J 10,38; 14,10,11; 17,11; Efez. 4,3; Zsid. 2,11 helyeken. J 17,20-23 így hangzik: „De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő Logosukért hisznek majd énbennem”, hogy mindnyájan egyek lesznek, amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget (megnyilatkozó, megnyilvánító felragyogást), a melyet te nékem adtól, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképpen mi egyek vagyunk. Én ő bennök és te énbennem, hogy tökéletesülve egyek legyünk és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem és szeretted őket, a miként engem szerettél”.
Az EGY jelentése a 21. versben a legvilágosabb, innen kisugárzik a többi versre. „Hogy egyek legyenek” – ez nemcsak a szellemi közösséget jelenti (az egységet) az Úrral és az Atyával, hanem ahogyan Krisztus egy az Atyával és mégis önmaga, úgy Krisztus követői is „tökéletesülve” (23) individuálisan és tudatosan EGYEK legyenek énjük forrásával, Krisztussal és rajta keresztül az Atyával.
Az Úr imájának ez a kérése válik lehetőséggé a Kereszthalál és a Feltámadás következményeként, amellyel a „Logos testté lőn” Jézusban mint vetett magban megsokszorozódik.
Fényességes húsvéti meditációt kívánok.
G[eorg] Kühlewind